Hírek

Brutális lesz az új Audi TT

2013.05.13 12:06

A következő TT a Volkswagen moduláris MQB padlólemezére épül, de az ígéretek szerint egyedi vonásai kiemelik majd az Audi modellpalettájáról - különösen az orr-rész lesz jellegzetes. Az elődöktől könnyebb autót ígérnek a gyáriak, a motorválasztékról azonban egyelőre hallgatnak. Az első találgatások szerint minden bizonnyal lesz egy kétféle változatban – 220 vagy 300 lóerővel – elérhető, kétliteres, turbós benzinmotor, a csúcsot pedig a TT-RS 380 lovas öthengerese jelentheti. Ez a kifutó TT-RS Plus-hoz képest 20 lóerős többletet jelent. A tervek szerint az új TT-t 2014-ben már forgalmazni is kezdi az Audi, így a hivatalos bemutatásra, és a pontos adatok megismerésére talán már nem is kell sokat várni – akár már az idei év valamelyik autókiállításán leleplezhetik. Forrás: Totalcar.hu
Tovább »

Méregerős Golf készül

2013.04.15 10:59

A Volkswagen már a bemutatás után nem sokkal sikereket ért el a hetes Golffal, hiszen elnyerték a 2013-as Év Autója címet. Azóta már a GTI -t is megvillantották, mely sokak számára a sportos Golf megtestesítője. Valójában a teljesítmény megszállottjait nem ezzel, hanem a Golf R-rel célozza meg a német gyártó. A hírek szerint az új modellen alapuló R-változat akár 300 lovas is lehet – az viszont biztosnak tűnik, hogy 285-nél nem adják alább a wolfsburgiak. Ezt a teljesítményt egy négyhengeres, kétliteres turbómotorból préselik ki, az aszfaltra pedig összkerékhajtással viszik át. Az aktuális GTI-nél tehát bő hatvan lóerővel lehet majd erősebb a Golf R, igaz, súlya is megnő majd 50-100 kilogrammal. Az autóról egyelőre csak néhány kémfotó kering az interneten, a bemutatásra őszig még mindenképpen várni kell. A szeptember 10-én kezdődő Frankfurti Autószalonon remélhetőleg már láthatjuk a legerősebb gyári Golfot, nem sokkal később, 2014 elején pedig a forgalmazás is megkezdődhet. Forrás: Totalcar.hu 2013. április 15.
Tovább »

Kivillantották az új sláger-Cadillacet

2013.03.26 12:05

A harmadik generáció a Cadillac legújabb egyen-karakterét viseli magán, ez a részletfotók alapján is egyértelmű. Egy kicsit tagoltabb felületek jellemzik és kevesebb rajta az éles, sarkos részlet, de a márkára lassan másfél évtizede jellemző szögletesség azért megmarad, ha kevésbé markánsan is. Nem csoda, hogy ragaszkodnak az önálló stílushoz, hisz ez az, ami elképesztő sebességgel rántotta ki a márkát a kátyúból az ezredforduló környékén. Az autó műszaki alapjai várhatóan nem változnak sokat – marad a hátsókerék-hajtású platform, amelyet eddig is használtak, nyilván néhány kisebb-nagyobb módosítással – bár a hajtásláncban várható néhány újdonság. Ilyen az új, 420 lóerős V6-os biturbó motor, amely a Corvette-ből átvett V8-ast helyettesítheti, illetve a 2 literes, 272 lóerős, szintén turbós négyhengeres. Ha igaz, itt már a Cadillac is nyolcfokozatú automata váltót használ majd, akár az Audi, a BMW, a Lexus vagy a Jaguar. Forrás: Totalcar.hu
Tovább »

A Fiat-legenda új élete

2013.03.22 9:15

Fiat 127: "Ez volt az a Fiat első igazán sikeres fronthajtású modellje, amely rengeteget segített az új autóépítési mód elterjedésében. És ami legalább ugyanilyen fontos: nem csak sikeres volt, de egészen egyedi stílusú is. Ezt a stílust próbálta megragadni, és modern formába önteni David Obendorfer formatervező, aki munkáját az eredeti 127-es tervezője, Pio Manzú emlékének ajánlotta. Manzú zseniális munkát végzett, de a 127-es gyártásának beindítását már nem érhette meg, mivel két évvel korábban autóbalesetben meghalt. A 127-es korszerű interpretációja követi az eredeti vonalakat – megvan rajta a ferdén lecsapott farrész, amely az övvolnal alatt visszafelé fordul, az oldalablakok felfelé ívelő alsó pereme és az autó általános arányai. Ugyanakkor Obendorfer igyekezett a jelenlegi Fiat stílust is belejátszani a képbe. A felnik, a sárvédőívek, a hűtőmaszk és az általános méretek is az aktuális Fiat Punto padlólemezhez igazodnak. A régi, jellegzetes karakterű autók efféle feltámasztása viszonylag sikeres volt az elmúlt években. Az az érzésünk, a 127-es is jó alany erre, különösen most, hogy látjuk, mennyire jól festhetne korszerű formában. A képek persze csupán egy számítógépes modellről készültek, de az az érzésünk, a Fiat viszonylag hamar összeüthetne egy tanulmányt ez alapján. Forrás: Totalcar.hu  
Tovább »

Eladó a Nürburgring

2013.03.20 9:30

Nagykör, kiskör, központi kiállító épület: tokkal-vonóval mindent vihet, akivel a világ egyik leghíresebb versenypályájának csődbiztosai meg tudnak egyezni.   Nem véletlenül hívják Zöld Pokolnak. Sok a bukás, de ettől csak vonzóbb a pálya A világ legjobb üzletének tűnhet megszerezni a Nürburgringet, de ne feledjük: oka van annak, hogy eladják. Az utóbbi időben ugyanis egyre kevesebb bevételt hozott a pálya. Ez az alapvetően régi konstrukciónak éppúgy betudható, mint a szokatlanul hosszú pályának - mindkét tényező nagyságrendekkel növeli meg a karbantartási igényt egy hagyományos körpályához képest. Ráadásul a Nürburgring eddigi (állami) vezetése nem kifejezetten profitorientált szemléletet gyakorolt - örök hála ezért nekik! A pályára felengedett privát sofőrök és a kis költségvetésű, kezdőket istápoló bajnokságok kevés pénzt hoztak (még ha egy pályahétvégén tetemes összegeket fizettek is be az amatőrök a kasszába), viszont az átlagosnál jobban pusztították az infrastruktúrát. A helyi vállalkozók és támogatók azonban aggódnak: félnek, hogy az új vezetés nem a régi szellemben, hanem a magasabb profitot követve fogja irányítani a pályát, és ez nem csak a Nürburgring ázsiójának, hanem a környék vállalkozásainak (éttermeknek, szállodáknak) is a végét jelentheti. Jens Lieser csődbiztos megerősítette, hogy a kezdeti ötvenről mostanra öt-tíz komoly érdeklődőre szűkült a potenciális partnerek köre. A vételár nagyságrendileg 125 millió euró, azaz hozzávetőlegesen 37,5 milliárd forint. A pályakomplexumot eredetileg 1927-ben adták át. Az eredetileg 28,8 kilométeres kört 1984-ben átépítették. Maga a Nürburgring egy egy 5148 méter hosszú körpálya, amelyen motorkerékpár-versenyeket, 24 órás hosszú távú futamokat, valamint túraautó- és Forma 1-es versenyeket rendeznek. Legendává mégsem ez, hanem a 24 kilométeres Nordschleife tette a létesítményt. A Zöld Pokolként ismert pálya erdős környezetéről, valamint rendkívül technikás vonalvezetéséről kapta a nevét. A sportautók gyártói körében nem hivatalos mércének számít a Nordschleife, hatalmas presztízsharc folyik az itt mért köridőkért. Forrás: Vezess.hu
Tovább »