A flottaértékesítés felé nyitna a Maserati

A flottaértékesítés irányába próbál nyitni a Maserati - mondta Kasznár Milán, a márka magyarországi forgalmazója, a Wallis Motor Pest marketingvezetője az MTI-nek.

Az egyetlen magyarországi Maserati szalont működtető cég vezetője elmondta: arra számítanak, hogy a sanghaji autókiállításon néhány hónapja bemutatkozó, októbertől a magyar piacon is elérhető új luxuslimuzinjuk már vonzó lehet a csúcsmenedzsereik számára flottát vásárló cégeknek.


Ha nem is nagy volumenben - tette hozzá, mintegy 10 darabra becsülve az eladást az év végéig hátralévő több mint két hónap alatt. Kasznár megjegyezte: a magyar vevők számára meghatározó lehet, hogy az új Ghibli az első modell a Maserati történetében, amelyet dízelmotorral is szerelnek.


Emlékeztetett arra, hogy az olasz gyártó korábbi bejelentése szerint 2015-re a jelenlegi évi 5000-6000 darabról 50 ezerre akarja növelni a gyártást. Ennek érdekében bővíti a modellpalettát, a hétköznapi használatra jobban alkalmas modelleket is fejleszt, ennek legújabb tagja a sportlimuzin, valamint a jövő év elején érkező Levante a jelenleg legdivatosabb SUV szegmensből. 


Forrás: Totalcar.hu

2013.október 21.  Forrás : MTI, Totalcar.hu